Csempe és
járólap fugázása
házilag
Szeretnénk
lépésről-lépésre
fotókkal
illusztrálva bemutatni a fugázás
menetét.
Nézzük az első teendőket: már
a burkolat ragasztásánál
előkészítjük a
fugázás
munkafolyamatát, amikor távtartókkal,
fugakeresztekkel biztosítjuk az egységes
távolságot a lapok között,
illetve gondosan
ügyelünk arra is, hogy a fuga
mélysége ne
haladja meg a szélességét. A
ragasztás
után legalább 24 óra
elteltével foghatunk
hozzá ehhez a munkához. Gondosan
portalanítsuk a
felületet, akár porszívó
használatával. Nézzük
át a
fugahézagokat és gondosan
távolítsuk el a
ragasztó maradványokat,
szennyeződéseket.
Szedjük ki a fugakereszteket, amint azt az alábbi képeken is láthatjuk, de vigyázzunk a lapokra, mert egy erősebb feszítéssel, megemelhetjük vagy akár a máz sérülését idézhetjük elő, tehát csak óvatosan...
Csak óvatosan a feszítéssel, ha
szükséges inkább több
oldalról
próbálkozzunk, mert könnyen
tönkretehetjük
a munkánkat. Ne feszítsünk a lapok
alá, mert
könnyen elválhat a
ragasztótól és
akkor újra le kell ragasztanunk.
Az előkészítés után keverjük be a fugázó anyagot a gyártó irányelveinek gondos betartásával. Ügyeljünk a víz mennyiségére, mert kevesebb víz hozzáadása esetén nagyon nehezen dolgozható be az anyag, ha viszont túladagoljuk a vizet, az a fuga megsüllyedését, roskadását eredményezheti. Bekeverés után pár percig pihentessük az anyagot, majd újra keverjük át a végleges konzisztencia eléréséhez. A második keveréssel azt is elérjük, hogy minden szemcse egyenletesen átitatódik és így elkerülhetjük a felület foltosodását. A gyártó megadja az anyag bedolgozhatóságának idejét is, ezt is vegyük figyelembe a bekeverés során. Általában 1 csomag fugázó anyag 4-5 mm-es fuga esetén 8-10 négyzetméterre elég.
A fuga bedolgozása 1-1,5 órán belül meg kell hogy történjen, a hézagok kitöltését gumis simítóval végezzük, átlósan a fugákra.




A fuga véglegesre mosását kb. 10 perc múlva kezdhetjük el. Azt nézzük meg, hogy a fugázó anyag a fugában már elkezdett-e már kötni, mert ebben az esetbe itt az ideje a fuga mosásának. Az egyenletes fugaképet nedves mosószivaccsal hozzuk létre, az alábbi képek ezt mutatják be:


Éleknél és épületsarkoknál, ajtóknál és olyan helyen, ahol dilatációs mozgásra számíthatunk, ne használjunk cement kötésű fugázó anyagot, hanem inkább fugával színazonos sziloplasztot vagy szaniter szilikont. Alapfeltétel, hogy a felület itt is teljesen por, víz, zsír mentes legyen. Ilyen helyek lehetnek például a fa küszöbök előtti rések :

A fugázás után, miután átmostuk a felületet, 24 óra után járható és használható a kész burkolat. A fent maradó fátyolos részt egy száraz ronggyal letörölhetjük. Íme egy kész felület:



Reméljük hasznosnak találta bemutatónkat, amennyiben további kérdése lenne, kérjük keressen meg bennünket e-mailben.
Köszönjük!
Endépszer Építőipari Kft.Kapcsolódó cikkünk : Természetes kövek ragasztása és fugázása










